Györfi Csaba

Színházrendező – ösztöndíjas 2017



Györfi Csaba (4)

2007 és 2014 között táncművészként dolgoztam az Udvarhely Táncműhelynél. 2012-ben került bemutatásra első mozgásszínházi rendezésem ZÁP-HIÁNYOK címmel, Esterházy Péter: Egy nő című műve alapján, az Udvarhely Táncműhelynél.

2014-ben végeztem a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem koreográfia szakán, szakmai irányítóm és mentorom András Lóránt UNITER díjas koreográfus. Ugyanebben az évben alapító tagként dolgoztam a frissen alakult marosvásárhelyi András Lóránt Társulatnál.

2015-ben a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rendező szakán mesteriztem, vezető tanáraim: Sebestyén Aba és Kovács Levente.

2016-tól a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének koreográfusaként dolgozom, ezen kívül szabadúszóként tevékenykedem különböző színházi és táncszínházi produkciókban, mint rendező, koreográfus és táncművész.

Mozgás- és fizikai színházi rendezéseim: A LECKE (András Lóránt Társulat, Marosvásárhely, 2014), ELEKTRA (Nagyvárad Táncegyüttes, Nagyvárad, 2015), FADE-OUT (András Lóránt Társulat, Marosvásárhely, 2015), OTTHON (Duna Táncműhely, Budapest, 2017), BARBÁROK (Nagyvárad Táncegyüttes, Nagyvárad, 2017), EGYETLEN (Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós, 2017).

Díjaim, elismeréseim:

  • 2012 – Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, Nagyvárad – A zsűri különdíja irodalmi szöveg táncszínházi megjelenítésért: Záp-hiányok (mozgásszínházi előadás) Esterházy Péter: Egy nő című műve alapján.
  • 2015 – Fülöp Viktor ösztöndíj
  • 2016 – Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díj a FADE-OUT című előadásért az András Lóránt Társulatnak.
  • 2017 – Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíja

Györfi Csaba (2)Györfi Csaba (1)Györfi Csaba (3)