Musical stúdió

A stúdió lehetőséget nyújt számos fellépésen bemutatni a fiatalok tehetségét, rátermettségét. Megannyi rendezvénynek, fesztiválnak, állandó résztvevői, ahol nemcsak jól érezhetik magukat
a Stúdió növendékei, de rutint, és színpadi biztonságot, gyakorlatot is szerezhetnek. A Stúdió esélyt és lehetőséget ad mindenkinek, hogy kipróbálhassa, és megismerje előadói képességeit, megtalálja és feszegesse határait, felfedezze a musical szépségeit, és rátaláljon Önmagára, legyen akár 4 vagy 94 éves.

A 2014-es évadtól kezdődően, az újonnan létrejött Művészeti Műhely szombatonként, iskola – és munkaidőn kívül számos szabadidős tevékenységet biztosít minden korosztálynak. Lesz mazsorett, hip-hop, latin dance-aerobic, kreatív gyerektánc, kézműves szakkőr és még sok egyéb.

A társulat 2013 áprilisában alakult, tagjai profi színészek, énekesek, táncosok, valamint a Musical Stúdió tanárai és legtehetségesebb növendékei. A társulat tagjai minden alkalommal többfordulós szereplőválogatás során kerülnek ki, s szerződnek le egy-egy előadás-sorozathoz.

A társulat minden évben több, egész estés színházi előadást mutat be, elsőként Budapesten, majd az ország számos színházában, művelődési központjában. 2014 nyarán is számos színházi
produkció elkészítésére kaptak felkérést, mellyel turnéztak az ország minden szegletében. Legnagyobb munkájuk, a Velencei VíziSzínházzal közösen, a Macskafogó musical (Szerzők: Szikora Róbert és Valla Attila) volt. A mű rendezésére és színpadra állítására Erdélyi Csillát kérték fel, aki a Társulat művészeti igazgatója, a Musical Stúdió alapítója, művészeti vezetője és rendezője is egy személyben. A Társulat tagjai 2014 decemberében H. C. Anderesen híres meséjét állítják színpadra, a Hókirálynő-t.

Csillag Musical Stúdió